Sorozatunkban olyan egykori kiváló játékosainkra tekintünk vissza, akik rendkívüli népszerűségre tettek szert a DVSC labdarúgóiként. Megtudhatjuk, visszavonulásuk után hogyan boldogultak mindennapjaikban, és miképpen viszonyulnak a mai modern futballhoz, mit ajánlanak a jövő nemzedékének.

A jelenleg 51 éves Plókai Attila Létavértesen született, a DMVSC színeiben mindössze 17 évesen, az 1986/87-es szezon hajrájában mutatkozott be. A Lokival az első és a másodosztályt is megjárta, 144 bajnoki mérkőzésen 12 gólt szerzett. 1991 nyarán egykori hátvédünk a Kispest-Honvédhoz távozott, azonban 2001 nyarán egy szezonra visszatért nevelőegyütteséhez. Különlegesnek mondható, hogy bátyjával, Plókai Mihállyal több esztendőn át egy csapatban játszott. A védő teljesítményére az országban sokan felfigyeltek, pályafutása során 18 kupamérkőzésen és 7 válogatott találkozón is szerepelt, a DVSC szurkolói pedig még napjainkban is emlegetik.

Mely találkozóra emlékszik vissza legszívesebben a DVSC színeiben?

– Az első mérkőzésemre előszeretettel gondolok, 1987 tavaszán Siófokon 0-0-s döntetlent értünk el. A DVSC kitűnő vezetőedzője, Dr. Puskás Lajos a kezdőcsapatba nevezett és rögtön végigjátszottam a meccset, amely impozáns élményt jelentett számomra. Ezen kívül a riválisaink ellen is felemelő érzéssel léptem pályára, a Fradival, a Honvéddal vagy az Újpesttel különösen szerettem futballozni.

Mi motiválta leginkább a pályán?

– Az élvonalban gyakran a kiesés ellen küzdöttünk, néha a másodosztályban is szerepeltünk, de valamennyi mérkőzésen a győzelem lebegett a szemem előtt. Próbáltam minél több játéklehetőséghez jutni, a pályán jól teljesíteni, folyamatosan fejlődni, és egy megfelelő ajánlat esetén olyan csapathoz szerződni, amely számomra még nagyobb kiugrási lehetőséget jelent.

Milyen viszonyban állt a szurkolókkal?

– Rendkívül jó kapcsolatot ápoltam velük, abban az időszakban a szurkolók a mérkőzéseken kívül még az edzésekre is kijártak. Az Oláh Gábor utcára, valamint a Vágóhíd utcai pályára is rengetegen elkísérték a csapatot, a tréningeket követően pedig rendszeresen jót beszélgettünk. Mikor 1991-ben eligazoltam, néhány szurkolóval konfliktusom volt, de szerencsére, mikor visszatértem a DVSC-hez sikerült rendezni a kapcsolatunkat. Őszintén szólva a drukkerek napjainkban már nem igazán keresnek, de ha megyek Debrecenbe, megismernek, rám köszönnek és ez nagyon jólesik.

Egykori csapattársai közül kivel tartja a kapcsolatot?

– Szerencsére több meghívásos tornára eljutottam, ahol egykori csapattársaimmal is találkoztam. Ugyanakkor azzal a korosztállyal, amellyel elkezdtem futballozni, már kevesebbszer gyűlünk össze. Vancsa Miklóssal a Vasasnál évekig együtt dolgoztunk, Szilágyi Zoli bácsival is szoktam beszélni, de a bátyámon, Plókai Mihályon keresztül – aki éveken keresztül szintén a DVSC labdarúgócsapatát erősítette – több régi futballistával ápolom a kapcsolatot.

Továbbá Hajdú-Bihar megyében a testvérét edzőként is sokan ismerhetik.

– Igen, a bátyám jelenleg Hajdúszoboszlón él és a Kaba csapatát irányítja a megyei I. osztályban, a bajnokságban egész eredményesen szerepelnek.

Mit tudhatnak a Loki-drukkerek Önről? Merre él mostanság?  

– Mióta Budapestre kerültem itt is élek, jelenleg a XVII. kerületben lakom. 2014 decemberében elváltam, de továbbra is jó viszonyt ápolok a volt feleségemmel. Van egy fiam, Attila, és egy lányom, Fruzsina, akinek az esküvője idén novemberben volt. A kispesti öregfiúknál, illetve egy Old Boys csapatban is futballozom, de a munka terén a labdarúgástól elszakadtam és jelenleg ételfutárként keresem a pénzem.

Debrecenbe milyen gyakran szokott visszatérni?

– Létavértesen nőttem fel, ahol a szüleim sajnos már elhunytak. Mostanság ritkán tudok hazamenni, de amikor több napot is a munkától távol töltök, mindig boldogsággal térek vissza a rokonaimhoz, ismerőseimhez.

Mennyire követi figyelemmel a DVSC jelenlegi csapatának eredményeit?

– A debreceni éveimet követően ugyanúgy követtem az eseményeket, de továbbra is naprakész vagyok a DVSC híreivel kapcsolatban. Szerencsére bérlettel is rendelkezem a Nagyerdei Stadionba, amelyet minden évben meghosszabbítok és kilátogatok a mérkőzésekre, ha tehetem. Sajnálattal szembesültem a tavalyi végeredménnyel, ám szerintem a sok debreceni fiatallal rendelkező csapat könnyedén visszajut az NB I-be.

Többek között azt is elmondhatja magáról, hogy hétszeres magyar válogatott labdarúgó. Hogyan élte meg azt, hogy a nemzeti tizenegy kijutott a 2021-es Európa-bajnokságra?

– A mérkőzést otthonról követtem, mivel a jelenlegi helyzet miatt nem lehettünk ott a Puskás Arénában. Nagyon bíztam a srácokban, jó volt nézni, hogy mennek, hajtanak és akarnak. Marco Rossi, a csapat szövetségi kapitánya kimondottan jól válogatta össze a keretet, a játékosokkal ügyesen taktikázott. 1-0-s állásnál a mérkőzést még nyugodtan néztem, éreztem a fiúkban, hogy valamikor betalálnak és ismét kiharcolják az Európa-bajnokságra való kijutást. Rendkívül örültem a sikernek, remélem, a következő évben is hasonló eredményeket ér majd el a válogatott – zárta bizakodóan a beszélgetést a DVSC-ben nevelkedett, igencsak sikeres pályafutást maga mögött tudó Plókai Attila.

Tóth Huba